Szerszámkészlet

Szép és hasznos szerszámok.

Friss topikok

Stiletto

2011.04.19. 21:54 Handtools

1849-ben Baker és Hamilton aranyásó felszerelések árusításával kezdte az üzletet. Több mint száz éven át terjeszkedtek és fejlődtek, míg végül 1974-ben bezárták a boltot, és eladták a raktárkészletüket a California Hardware-nek. 1997-ben egy Mark Martinez nevű úr megvásárolta a Stiletto név jogait, és rá egy évvel bemutatja az első titán kalapácsot.

A titán előnye a tartósság, keménység, súly (majdnem fele olyan nehéz, mint az acél). Ismertetőjük szerint a kalapácsaik tartósabbak, jobban kiegyensúlyozottak (ez mondjuk könnyen belátható), kevésbé ütnek vissza (gyakori használatnál az izületek ezt megköszönik) mint a hagyományos acél kalapácsok. Ez utóbbival kapcsolatosan megjegyzik, hogy noha a kalapácsaik könnyebbek, ezért kisebb erővel ütnek, ugyanakkor a kisebb veszteség miatt ugyanolyan hatékonyan, ráadásul pontosabban lehet dolgozni velük. Összehasonlításképpen a legkisebb Stanley Antivibe 450g, egy lent látható Mini 14-es pedig 396g.

A kalapácsaik védjegye még a mágneses szögtartó, ami megkönnyíti az első ütést (nyilván a pontosság kárára).

Egy ilyen kalapácshoz már akár 40 ezer forint körül is hozzá lehet jutni (amazonon 220$ körül). :)

Bla-bla-bla vége, jönnek a képek: kalapácsok, állítható kulcs, plusz egy feszítővas, ami egyébként sörnyitó is. Katalógus itt.


 

Szólj hozzá!

Címkék: usa kulcs kalapács feszítővas stiletto

A bejegyzés trackback címe:

https://szerszamkeszlet.blog.hu/api/trackback/id/tr662840977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása